Anglisztika szakest profi színészekkel

Ma rendezi meg hagyományos karácsonyi szaknapját a Nyugat-magyarországi Egyetem Anglisztika Tanszéke. Az érdeklődőket az intézmény Berzsenyi téri épületének Nagyelőadójába várják. 15 órai kezdettel a Weöres Sándor Színház három színésze, Alberti Zsófi, Fekete Linda és Kovács Gergely improvizálnak majd angol nyelven egy, a televízióból ismert műsor mintájára. Később játékos vetélkedőn vehetnek részt a tanszék egykori és jelenlegi hallgatói, valamint tanárai, ahol idén is több feladat kapcsolódik a vicces fordítások témájához. Emellett a jelentkezők este az énektudásukat is összemérhetik egy versenyen.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek