Ahogy arról beszámoltunk az elmúlt hónapokban fizetési nehézsége támadt a Szombathelyi MÁV Vasjármű Járműjavító és Gyártó Kft-nek. Megkeresésünkre Szij Péter ügyvezető ma elmondta, hogy napokon belül kiderül, találnak-e megoldást a többi között a dolgozói bérek kifizetésére. Hozzátette: a fennálló probléma hátterében a banki hiteltárgyalások elhúzódása illetve az újabb hitelszerződés meg nem kötése áll. Az ügyvezető elmondása szerint a management dolgozik a helyzet megoldásán, és még a héten tájékoztatást adnak ki az üggyel kapcsolatban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!