A szombathelyi bölcsődék kerítését naponta ellenőrzik

A vasi megyeszékhely bölcsődéiben nem fordulhat elő a kecskemétihez hasonló eset – mondta az Egyesített Bölcsődei Intézmény vezetője rádiónknak. Ott a forgalmas négysávos úttesten motorozott háromkerekű műanyag játékszerével egy kétéves kisfiú. Csak utóbb derült ki, hogy a közeli bölcsődéből lógott el. Szombathelyen a kisgyermeknevelők legfeljebb 6-7 gyerekre felügyelnek egyszerre, és már a felvételkor fontos követelmény, hogy a gondozó meg tudja osztani a figyelmét közöttük. Az intézményekben tolóretesz és több szintű pavilonrendszeres bejárat van, aminek köszönhetően egy kisgyerek egyedül nem tudja elhagyni az épületet. Adott az udvari kerítés pálcatávolsága is, hogy a kicsik ne férjenek ki rajta. Ráadásul arra is rendszeresen figyelnek, hogy nem rongálta e meg valaki a kerítést – tájékoztatott Sebestyén Bianka intézményvezető.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek