Tetten érték a tolvajokat

Az egyik szombathelyi üzlet biztonsági szolgálatának munkatársai értek lopáson egy helyi lakost 2013. december 18-án. A 48 éves férfi szeszes itallal kísérelt meg fizetés nélkül távozni. A gyanúsítottat a járőrök előállították és kihallgatták. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi már korábban is követett el hasonló bűncselekményeket. I. Ferenccel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

Egy szombathelyi vendéglátó egység udvarán található rekeszekből akart üres üvegeket eltulajdonítani egy román férfi 2013. december 19-én. A cselekménye közben tetten ért gyanúsított, a kerítésen átmászva jutott be az ingatlanra. A járőrök előállították és kihallgatták. Az 56 éves férfivel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szombathelyi Rendőrkapitányság.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek