1,3 milliárdos támogatás Zalaegerszegnek

Mintegy 1,3 milliárd forint, szabadon felhasználható kormányzati támogatást kapott az elmúlt évek rentábilis gazdálkodásának köszönhetően Zalaegerszeg városa - jelentette be Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón. A képviselő úgy fogalmazott: a város "jutalmat kapott" azért, mert nem adósodott el. Vigh László kiemelte, hogy a zalai megyeszékhely a következő évben is rentábilisan tud gazdálkodni, biztosítottak a város működéséhez szükséges feltételek és mindenre jut majd pénz. A támogatási összeget az egészségügyi, közlekedési, oktatási, kulturális intézmények működtetésére használják fel. Hozzátette: a város biztonságos gazdálkodása az egész megye működését érinti, pozitívumot jelent az ott élők számára. Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere közölte, az 1,3 milliárd forinttal olyan mértékű támogatást kapott a város, amely lehetővé teszi, hogy nyugodt körülmények között, pénzügyi nehézségek nélkül tervezzék meg a következő év költségvetését. Elmondta, az összeg nagyobb részét az intézményrendszerek működtetésére, kisebb hányadát pedig fejlesztésekre fordítják. Példaként említette, hogy a színházak esetében - kőszínház, bábszínház - a megyei támogatások kiesése miatt 60 millió forintos hiány keletkezett, amelynek ily módon már megvan a fedezete, ki tudják fizetni a tartozásokat, valamint a következő évben jelentkező költségeket. A polgármester kiemelte, a kormányzati ígéret szerint mindazok az önkormányzatok, amelyek nem adósodtak el, bizonyos döntéseknél elsőbbséget élveznek. Emlékeztetett arra, hogy a pályázatok elbírálása során belvárosi rekonstrukcióra, szociális városrehabilitációra, világításkorszerűsítésre jelentős összegeket nyert el a város, és hasonló eredményekre számítanak az elbírálás alatt lévő - például az ökováros programhoz is illeszkedő intézmények takarékos energiafelhasználást célzó – pályázatok esetében is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek