Megkezdődtek a leértékelések az áruházakban pénteken. Átlagosan 20-50 százalékos leárazásra lehet számítani. A legnagyobb engedmények a ruházati boltokban, a műszaki és ezen belül is elsősorban az elektrotechnikai szaküzletekben, valamint a játék és a könyvkereskedésekben lehetnek. A boltok ugyanis szeretnék eladni a meglévő készleteket, másrészt így javítanának az éves forgalmukon. A kereskedők ráadásul abban is bíznak, hogy nemcsak leárazott, hanem esetleg más termékeket is megvásárolnak a látogatók – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!