Öt csapat képviselte hazánkat az ősz során a férfi kosárlabda nemzetközi kupákban. A Körmend mellett a Paks, a Szolnok és a Jászberény az EuroChallenge, míg az Alba Fehérvár az EuroCup mezőnyében bizonyíthatott. A dobóstatisztikákban a Körmend két játékosa, Muhammad El-Amin és Zsarko Rakocsevics végeztek az élen a magyar csapatok játékosait tekintve: El-Amin 17.7 pontos átlagával lett a mezőny legjobb dobója, míg Rakocsevics 17.5-es indexszel zárt a második helyen. A vasi együttes harmadik légiósa, Devon Moore is befért a legjobb tíz hazai játékos közé: a hatodik helyen zárt 13 pontos mérkőzésenkénti átlagával. El-Amin és Rakocsevics nemzetközi szinten is a legjobbak között voltak: a hetedik, illetve nyolcadik helyet szerezték meg a teljes EuroChallenge-mezőnyt tekintve.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!