Rengetegen vártak szerdán hajnalban Colorado államban az első, törvényesen marihuánát árusító boltok előtt a reggel 8 órai nyitásra. A szavazók a legutóbbi amerikai elnökválasztással egyidejűleg tartott népszavazáson úgy döntöttek, hogy ez évtől kis mennyiségben legálisan hozzáférhetővé válik a marihuána. Coloradóban nyolc városban nyílt kábítószert árusító üzlet. A rendőrség sűrítette őrjáratait a boltok környékén már csak azért is, hogy közbelépjen, ha tolongás kezdődne. A denveri nemzetközi repülőtér pedig feliratokkal figyelmeztette az érkezőket arra, hogy nem vihetnek haza marihuánát a poggyászukban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!