Vezetőt keres a Mesebolt Bábszínház

A szombathelyi önkormányzat pályázatot hirdet az igazgatói feladatok ellátására. A munkaviszony kezdete 2014. július 1-je, a kinevezés öt évre szól. A megfelelő jelölt szakirányú felsőfokú végzettséggel, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Előnyt jelent: szakterületen szerzett vezetői gyakorlat, német, angol vagy francia nyelv tárgyalási szintű ismerete. Pályázni az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján való megjelenéstől számított 30 napon belül lehet. A pályázatokat szakmai bizottság értékeli, valamint a Kulturális és Sport Bizottság véleményezi. A munkakör betöltéséről a közgyűlés dönt a pályázat benyújtási határidejét követő képviselő-testületi ülésen.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek