MSZP: többen élnek rosszabbul, mint négy éve

Az MSZP szerint a Fidesz 2010-es kormányra kerülésekor még egymillió új, adófizető munkahelyet ígért, de mára már nyilvánvaló, hogy az Orbán-kormány a foglalkoztatás területén is megbukott, hiszen "csak a megtévesztő foglalkoztatási statisztikákban teljesít jobban" - reagált az MSZP a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira.

Burány Sándor ellenzéki országgyűlési képviselő közleményében kiemeli: a KSH hivatkozott adatai továbbra is tartalmazzák a külföldön dolgozókat, a közmunkásokat, sőt a feketén foglalkoztatottakat is. Magyarországon a valóságban jóval kevesebben dolgoznak, és jóval többen élnek rosszabbul, mint négy éve.

Az MSZP szerint a versenyszférában 2010 óta több tízezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma és a közmunkásokat leszámítva évről évre kevesebben dolgoznak Magyarországon.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek