Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a péntekről szombatra virradó éjszaka során elsősorban a kevésbé felhős tájakon képződik ismét többfelé köd, de szombaton ez a legtöbb helyen ritkul vagy megszűnik. Ugyanakkor jobbára borult marad az ég. Helyenként szitálás, kisebb eső előfordulhat, nagyobb eséllyel az északi és a nyugati országrészben. A délkeleti, déli szél napközben megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +4 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 5, 12 fok között várható. Délnyugaton lesz a melegebb.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!