Az őstermelői igazolvány kiváltása kamarai tagsághoz kötött, de nem kerül pénzbe idén január 1-jétől. Az igazolványt három évre is ki lehet váltani, ekkor csak az adatváltozást kell bejelenteni. Emellett március 20-ig kell érvényesíteni ahhoz, hogy egész évre, januárig visszamenőleg is érvényes legyen. A falugazdász-hálózat az év első napjától a kormányhivataltól átkerült az Agrárkamarához megyénkben is. A vasi falugazdászok nemcsak tanácsadók, hanem közigazgatási feladatokat ellátó, például őstermelői igazolványokat kiadó mezőgazdasági szakemberek is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!