Nem vonul ki Magyarországról az Erste

Az Erste Bank elkötelezett a magyar piac és magyarországi ügyfelei mellett - közölte az Erste Bank Hungary Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A közleményben leszögezik: a tulajdonos bízik az Erste Bank Hungary Zrt. menedzsmentjében és abban, hogy a magyarországi leányvállalat megújulását célzó üzleti stratégia sikeres megvalósításával a bank belátható időn belül ismét nyereségesen működik majd.

A hétfői közleményt azt követően adta ki az Erste, hogy a Magyar Hírlap hétvégi számában azt írta: osztrák tulajdonú bankok kerülhetnek hamarosan hazai tulajdonba, az osztrák Raiffeisen magyar leánypénzintézetére már ajánlatot tett a magyar tulajdonban lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank, és az osztrák Raiffeisen Bank International AG már vizsgálja az értékesítés lehetőségét. A lap kormányzati forrásra hivatkozva azt is írta: úgy tudják, hogy az "Erste Bankra is vételi szándék születik", méghozzá - áttételesen - állami oldalról.

Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a Magyar Nemzet hétfői számában úgy nyilatkozott: miután folyamatban lévő ügyletekről a megállapodás aláírásáig nem szokás nyilatkozni, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja az ajánlattételről szóló értesülést.

A magyar állam tavaly szerzett 49 százalékos tulajdoni hányadot a Széchenyi Kereskedelmi Bankban, amelynek a többségi tulajdonosa a Töröcskei Istvánhoz köthető T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. ( A T&T alaptőkéje 20 millió forint a cégjegyzék szerint, a tavalyi mérleg szerinti nyeresége 1,4 milliárd forint volt.)

A Széchenyi Kereskedelmi Bank jegyzett tőkéje 6,122 milliárd forint, 2012 végén a bank mérleg szerinti vesztesége 1,211 milliárd forint volt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek