Mesterházy Attila szerint legkésőbb a jövő hét végére eredményesen lezárulnak a baloldali ellenzéki pártok között zajló egyeztetések. Az MSZP elnöke közölte, hogy a legutóbbi megbeszélésen rajta kívül az Együtt-PM részéről Bajnai Gordon, a választási szövetség vezetője, illetve Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért politikusa, a Demokratikus Koalíciótól pedig Gyurcsány Ferenc pártelnök vett részt. Azt mondta, véleménye szerint a találkozót rövid időn belül folytatni tudják a hivatalos tárgyalásokkal, szavai szerint nem látott olyan akadályt, amely "lehetetlenné tenné a nagyon rövid időn belüli megállapodást".
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!