Súlyos frontális ütközés Sopronban

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: Sopronból Ágfalva felé haladt az egyik személyautó, amikor áttért a baloldali sávba és összeütközött a szemből jövő járművel. A balesetet okozó gépkocsi vezetője elmenekült a helyszínről, de a járőrök rövid időn belül elfogták - tette hozzá a szóvivő. A cserbenhagyó sofőrnél az alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Őt közúti baleset okozása és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség. (Forrás: MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek