Zöld Kampusz létesült Zalaegerszegen

Csaknem 143 millió forint európai uniós támogatással Zöld Kampusz létesült a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi Gazdálkodási Karán. Az intézmény közleményében arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a napokban zárult projekt egyik eredményeként sikerült csökkenteni a kampusz környezeti terhelését. A 11 hektáros parkos területen olyan szemléletformáló kampányt indítottak, amely a környezettudatos életmód lehetőségeire, előnyeire hívja fel a figyelmet. A projekt során közel 3 ezer diák járta végig a tanösvényt, és a feladványokon, versenyeken keresztül ismerkedhetett meg a fenntartható életmóddal - idézték Halász Imrét, a BGF Gazdálkodási Karának dékánját a közleményben. A beruházás keretében sor került a tanszéki épület komplett épületenergetikai felújításra, korszerűsítették a hő- és tetőszigetelést, valamint a fűtésrendszert. Kiépítettek egy esővíz-hasznosító rendszert, így csökkenteni tudják az intézmény vízfogyasztását. A szervezett komposztálás lehetővé teszi a kar területén keletkező nagy mennyiségű zöld hulladék hasznosítását, míg a keletkező humuszt a minta bio-kertben használják fel. A projekt eredményeként 2013. november végén a kar környezetirányítási rendszere tanúsítványt kapott, amely hosszú távon szolgálja a felsőoktatási intézmény környezetpolitikájának érvényesülését. A Zöld Kampusz Zalaegerszeg mintaprojekt szorosan illeszkedik a zalai megyeszékhely Ökováros programjához.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek