Összeállt a közös lista

Összeállt a közös lista és megvan a 106 egyéni választókerületi jelölt is, már csak Gyurcsány Ferenc személyében kell megállapodnia a baloldali ellenzéki pártoknak – tudta meg az ATV. Minden más kérdés gyakorlatilag eldőlt az ellenzéki tárgyalásokon - számol be a csatorna szocialista forrására hivatkozva. A megállapodás értelmében - szemben a korábbi sajtóhírekkel - mégsem egyenlő arányban kap listás helyeket és egyéni körzeteket az Együtt-PM és a DK. Információik szerint Bajnaiék mind egyéni körzetekben, mind a listán több jelöltet állíthatnak a DK-nál. A közös lista élén Mesterházy Attila áll, második helyén pedig Bajnai Gordon.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek