Fellendülőben a határ menti ingatlanpiac

Egyre több ingázó vásárol házat vagy lakást az osztrák határ közelében. Emellett növekszik azok száma is, akik szobakiadással foglalkoznak – írja a Napi Gazdaság. A vevők többsége a 7-8 milliós lakásokat és tízmillió forint körüli, később bővíthető családi házakat keres. A hazai vállalkozások is helyet keresnek, a lapnak nyilatkozó szakember szerint frekventált helyen lévő üzleten, büfén, kisebb vendéglőn mostanra már nem csak áron alul lehet túladni. Mosonmagyaróvár, Sopron, Kőszeg és Szombathely mellett azokon a kistelepüléseken is keresettek az ingatlanok, ahonnan közvetlen út vezet a határhoz, illetve ahonnan autópályán távolabbi osztrák településeket is el lehet érni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek