Elvették a Radnóti-szobrot ledöntő sofőr jogosítványát

Pénzbírsággal sújtotta és eltiltotta a járművezetéstől a Győri Rendőrkapitányság azt a fiatalembert, aki november közepén autóval ledöntötte a város határában álló Radnóti-szobrot. A férfinak 50 ezer forintot kell fizetnie és három hónapig nem ülhet a volán mögé. A rongálás felfedezése után egy nappal adta fel magát a rendőrségen a sofőr, aki elmondta: egy győri szórakozóhelyre tartott, de a helyismeret hiánya és az erős köd miatt letért az útról és a szobornak hajtott. Amikor a szomszéd faluban kiürült az autó tankja, utasával együtt buszra szálltak és hazautaztak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek