12 millió forintot kapott Rábapaty a falu templomának felújítására. A pénzt még egy múlt évi pályázaton nyerték el. A templomot legutóbb 1979-ben újították fel, öt éve pedig új cserépfedést is kapott. Most az épület további részeit renoválják. Jelenleg a torony állványozása történt meg. Időközben azonban kiderült, hogy a toronysisakot rozsdásodás miatt ki kell cserélni. Ez nem szerepelt a pályázati tervekben, ezért a váratlan kiadásra gyűjtést rendeztek a településen. Az önkormányzat a toronysisak cserére 1,5 millió forintot adott. A csere teljes költsége azonban ennél több. A még hiányzó pénzt a hívek adakozásából gyűjtik össze.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!