Balogh József költő nevét veszi fel a nagysimonyi Művelődési Ház. A most felújított kulturális központot szombaton 10.00 órakor adják át. Ekkor tarják az intézményi névadót is. A néhány éve elhunyt versíró egyben a Lord együttes szövegírója is volt. A költőre emlékezve este nyolc órakor Lord koncertet is rendeznek a felújított Balogh József Művelődési Központban. Az est bevételét a költő örökségét gondozó alapítványnak ajánlják fel a szervezők.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!