Modernizációra van szükség a FORMA 1-es versenyeknek otthont adó mogyoródi pályán, mert az pillanatnyilag nem felel meg az idei sportszakmai elvárásoknak – ezt Gyulay Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója mondta az MTV Ma Reggel című műsorában. Gyulay a héten lemondott a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöki posztjáról és csak a Hungaroringre koncentrál. A szakember stábjával készített egy előterjesztést is a következő 7 éves periódusra. Egymilliárd forintos gyorssegélyt remélnek a kormánytól.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!