Az Iseumi Szabadatéri Játékok, a határon átnyúló kerékpáros rendezvény vagy a tavaly először megrendezett Sárkányhajó Fesztivál iránt egyaránt nagy volt az érdeklődés a vasi megyeszékhelyen az elmúlt évben. A Sárkányhajó Fesztivált idén nemzetközivé szeretnék tenni a szervezők. A programra már most több csapat jelentkezett Ausztriából is. Teljes újdonságot jelent majd a városba látogatóknak az a kültéri játszótér a Csónakázó-tónál, amely várja majd a mozogni vágyókat - tájékoztatott Vörös-Borsody Csilla, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!