Olasz és francia lapértesülések szerint a franciaországi Grenoble kórházának orvosai úgy döntöttek, hogy az elkövetkező napokban lassan elkezdik Michael Schumacher ébresztését. A volt Forma–1-es pilóta éppen egy hónapja, december 29-én szenvedett síbalesetet, és azóta kómában fekszik. Schumacher már nincs életveszélyben. Az orvosok az elmúlt napokban csökkentették a Schumachernek adott érzéstelenítő adagot, a pilóta szervezete pedig erre pozitívan reagált. Az elkövetkező két hónap az orvosok szerint zavart időszak lesz, amelyet Schumacher letargikus állapotban tölt majd. Azt, hogy rendbe jön-e, lehetetlen megjósolni, a lapok azt írják, ez ilyen súlyos fejsérülés esetében éveket vehet igénybe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!