A Győri Hittudományi Főiskola és a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ együttműködik a jövőben, így a 2014/2015-ös tanévben magyartanár, történelemtanár, földrajztanár és testnevelő szakok mellé párnak a hittanár-nevelőtanár is választható. A hittanár szak nem új keletű Szombathelyen. A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán a 90-es években már nagy népszerűséggel oktatták. Az osztatlan tanárképzések most lehetőséget adnak a képzés újbóli beindítására. A szak ráadásul a köznevelésben kötelezően beindított hit és erkölcstan oktatása miatt keresett is. A kétszakos képzésre az országos központi felvételi eljárásban február 1-jétől lehet jelentkezni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!