Az év végi kampányban újra 300 ezerrel esett a biztosítót váltók száma. 2010-ben még 1,3 millióan váltottak kötelezőt, most 400 ezerre csökkent a számuk - közölte a MABISZ az MTI-vel. Mindez azért nem meglepő, mert az utóbbi években az autósok döntő többsége legalább egyszer már váltott biztosítót, amivel nagy részük jelentős díjkedvezményt ért el. A további legfeljebb 1-2 ezer forintos díjcsökkenésért már jóval kevesebben vállalják a váltással járó ügyintézést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!