Kétharmados részvétellel meglesz a kormányváltás

Ezt az MSZP kampányfőnöke mondta egy budapesti konferencián. Molnár Zsolt szerint alacsony választási részvétel mellett nem lehet leváltani a Fidesz-kormányt, ám úgy véli, kétharmados részvétel esetén a baloldali összefogás győzni fog az áprilisi választáson. A biztos szavazók között nagyobb a Fidesz tábora. A biztos szavazók között nagyobb a Fidesz tábora, így még ötven százalék körüli részvétel mellett sem valószínűleg a kormányváltás – tette hozzá. Schiffer András az LMP társelnöke szerint viszont egymillió szavazat hiányzik a kormányváltáshoz.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek