11 év fegyház első fokon Portik Tamásnak

Tizenegy év fegyházra ítélte Portik Tamást felbújtóként elkövetett minősített emberölés miatt a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Törvényszék első fokon hétfőn. A másodrendű vádlott tettesként 10 évet kapott, a harmadrendű vádlottat felmentették. A több mint másfél évtizeddel ezelőtti gyilkosságra az ügyészség szerint Portik Tamás adott utasítást. Az ügy hátterében kölcsönügyletekkel kapcsolatos elszámolási vita állhatott. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket. A vádirat szerint Portik Tamás, aki 1994 és 2000 között - az olajügyletekkel kapcsolatba hozott - Energol Rt. igazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és nagy befolyásra tett szert az alvilágban. Portik Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette. A hatóságok őt gyanúsítják a Prisztás-gyilkosság mellett a négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai robbantással és Seres Zoltán, illetve testőre 1999-ben Tahitótfaluban történt meggyilkolásával.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek