Jó évet zárt tavaly a sárvári Danubius Hotel

A Danubius Health Spa Resort Sárvár az aktív pihenést kedvelőknek ideális szálláslehetőség. Az 1985-ben átadott intézmény 136 szobája ugyanis a város központjában, de mégis nyugalmat árasztó környezetben, egy kilenchektáros zöldterületen, az arborétumban várja a pihenni vágyókat. A négycsillagos Danubius Hotel évtizedek óta fontos szerepet tölt be a város életében, sokáig ez volt az egyetlen sárvári idegenforgalmi szálláslehetőség. A forgalom alakulásában, a vendégkör összetételében az elmúlt években nem történt jelentősebb változás, így a 2013-as év kihasználtsága sem tért el a korábbi évekétől, nagyjából tavaly is az elvárt tervet sikerült teljesíteniük. Az egyetlen apróbb változás a cseh piac érdeklődésének élénkülésében volt tapasztalható.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek