Vagyonnyilatkozati eljárás Orbánnal szemben

Négy, a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó parlamenti képviselő kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottsága indítson vagyonnyilatkozati eljárást Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc, az ellenzéki párt elnöke. Kijelentette: azzal vádolja a kormányfőt, hogy politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken, és amelyek nélkül nem igazolható a vagyongyarapodása. A miniszterelnök idei, illetve felesége legutóbb nyilvánosságra hozott, 2010-es vagyonnyilatkozata alapján Gyurcsány Ferenc úgy számolt, hogy kettejük "vásárolt" vagyona legalább 310-330 millió forint.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek