960 millió forintból épül meg a celldömölki járóbeteg központ. A rendelőintézet a Kemenesaljai Egyesített Kórház területén készül el. A rendelőintézet alsó szintjére a többi közt a váró, a röntgen, a fizioterápa és a sebészeti vizsgáló kerül. Az emeleti részen irodák és vizsgálók kapnak helyet. A komplexumban függőfolyosó rendszert építenek majd, mely zárt összeköttetést teremt a kórház korábban egymástól elkülönült épületei között. A tervek szerint a kórház jelenlegi főbejárata biztosítja majd a gyalogosforgalmat a létesítményben. Az új főbejáratot a most készülő rendelőintézetnél alakítják ki. Parkolók is készülnek a jelenlegi kazánház helyén. A tervek már elkészültek, jelenleg a kivitelező kiválasztása folyik közbeszerzési eljárással. Az építkezés a tervek szerint jövő év nyarára fejeződik be.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!