Vas megyei asztalos tanulók a döntőben

A közelmúltban zajlott az EuroSkills 2014 Szakmai Verseny országos asztalos válogató versenye. Több helyi szakmunkás tanuló is bejutott a legjobbak közé. –tájékoztat a Vas Megyei kereskedelmi és Iparkamara honlapja. Összesen hat versenyző vehet részt a március 5-ei döntőn. Itt derül ki, ki képviselheti Magyarországot és a szakmát az októberi nemzetközi versenyen Lillében. Az előválogató versenyen a hat döntőbe jutott szakipari tanuló közül több Vas megyei is található: Szombathelyről Nagy Olivér, a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola tanulója, Celldömölkről pedig László Attila, a Berzsenyi Szki. tanulója bizonyult a legügyesebbnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek