Új raktárcsarnokot adtak át Vépen

Új, hatezer négyzetméter alapterületű raktárcsarnok ad munkát a vépieknek. egy helyi szállítmányozási társaság 411 millió forint értékű beruházást hajtott végre, 149 millió forintos pályázati támogatással. A cégnél több mint százan dolgoznak, és a fejlesztésnek köszönhetően további harminc munkahely jöhet létre. Autóiparral és elektronikai iparral foglalkozó nagy cégek számára végeznek logisztikai és fuvarozási szolgáltatásokat. A logisztikai bázison egyszerre 16 kamion tudnak megrakodni, a kamionparkolóban várakozó sofőrök számára pedig korszerű szociális helyiségeket és éttermet is kialakítottak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek