Az utóbbi húsz évben magasabbak és testesebbek lettek, és már nem férnek el rendesen harckocsijaikban - adta hírül a kínai hadsereg lapja. A termetnövekedés más fegyverek esetében is változtatásokért kiált, egyebek közt a puskák csövén is hosszabbítani fognak a tervezők. Egy 20 ezer kiskatonára kiterjedő felmérés szerint a besorozott ifjak manapság két centivel magasabbak húsz évvel ezelőtti bajtársaiknál. Csípőkerületük 5 centivel szélesedett. A változás ugyan nem hatalmas, ám mégis kényelmetlen a nagyobb katonáknak bepréselniük magukat a 30 évvel ezelőtti katonák méretére tervezett tankokba.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!