Négy másik autóval karambolozott egy ötödik csütörtök reggel Győrben, a sofőr elmenekült a helyszínről - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Kocsis Tünde alezredes elmondta: senki sem sérült meg, a balesetet okozó férfit pár száz méterrel távolabb a rendőrök elfogták. A történtek miatt a forgalom bő egy órán keresztül csak fél pályán haladhatott a 83-as főút reggelente zsúfolt bevezető szakaszán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!