2010 őszén Figurás teázó címmel különleges báb-, színház- és kultúrtörténeti előadássorozatot indított a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, amely egyszerre volt teaház és szabadegyetem. Szakemberek tartottak előadásokat, a programot egyszer filmvetítés, máskor az adott műfajhoz kapcsolódó színpadi játék színesítette. A színház 2013-ban kezdeményezte, hogy a város általános iskolái és a bábszínház között jöjjön létre stratégiai-együttműködési megállapodás, így újraindulhat a sorozat. Február 22-én 16 órakor Európa egyik legjobb vásári bábjátékosa: Pályi János tart majd előadást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!