Rajzpályázatot hirdet a vasi általános iskolás diákok részére, valamint fotópályázatot középiskolásoknak, egyetemistáknak és felnőtteknek a VASIVÍZ Zrt. a Víz Világnapja alkalmából. Mindkét felhívásra olyan alkotásokat várnak a szervezők, amelyek a „VÍZ ÉS ENERGIA” jelmondattal hozhatók összefüggésbe. A rajzokat és fotókat a társaság szombathelyi központjába, a Rákóczi Ferenc utca 19-be kell eljuttatni. A beküldési határidő március 17-e, hétfő. A beérkezett műveket szakmai zsűri értékeli és jutalmazza. Később az alkotásokból kiállítás nyílik a szombathelyi Fedett Uszodában.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!