Lesújtónak tartja az MSZP az amerikai külügyminisztérium Magyarországról szóló emberi jogi jelentését. A dokumentum szerint nő a kormányzati korrupció, bűnbakká teszik, kirekesztik a legszegényebbeket, a cigányokat, kevesebb és rosszabb jut nekik a munkalehetőségből, oktatásból, egészségügyi ellátásból - sorolta Lendvai Ildikó, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának MSZP-s tagja az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében. Ráadásul "a médiahatóság korlátozza a tájékozódáshoz való jogunkat", a politika dönti el, melyik vallási közösségből lehet egyház, és újra meg kell küzdeni az antiszemitizmus jeleivel.
Az MSZP-s politikus hangsúlyozta, ha pártja kormányra jut, az a magyar állampolgárok érdekében kijavítja a bizonyítványt, szabaddá teszi a médiát és a hitéletet, a szegénység és a kirekesztés visszaszorítása érdekében pedig emeli a nettó minimálbért és a közmunkások bérét, "enni ad az éhező gyermekeknek".
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!