Az Országos Mentőszolgálat egy pályázati program keretében új mentőgépkocsikat vásárolt. Az év végéig összesen 200 darab Mercedes és Volkswagen típusú eset- és mentőgépkocsira cserélik le a már elavult járműveket az országban. A megyében elsőként a Sárvárra érkezett mentőautó, Szombathelyre csütörtökön, a harmadik kocsit pedig a celli mentőállomásra várják márciusban – tájékoztatott Dr. Lórántfy Mária, az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének vezetője. Ahogy az autók elkészülnek, és az igények jelentkeznek, folyamatosan szállítják a kocsikat. Szombathelyre a következő negyedévben még négy autó érkezik. A cserékre azért van szükség, mert a 13 évesnél idősebb járművek már nem vehetnek részt a mentésben, az év végén például 4 kocsit kellett leállítani emiatt a megyében, hiába üzemképesek még.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!