A Körmendi Rendőrkapitányság munkatársai – az előzetesen végzett felderítő munkának is köszönhetően – embercsempész tevékenységet folytató szegedi lakosokra csaptak le 2014. február 22-én és február 23-án. A 44 éves Gy. Lászlót Molnaszecsőd külterületén vonták ellenőrzés alá a járőrök 2014. február 22-én. A férfi a gyanú szerint nyolc szír állampolgárnak nyújtott segítséget az Ausztriába történő átlépéshez. A rendelkezésre álló információk szerint az elkövetői körhöz tartozott még F. András. A 45 éves férfi a határsértők szállításában működött közre. A szállítások koordinációját, az egyébként „előfutóként” is működő, 35 éves M. Csaba végezte, aki elmondása szerint egy szerb állampolgártól kapta a megbízásokat. A kihallgatásokat és az adtagyűjtést követően a nyomozók megállapították, hogy a szegedi férfiak – akik főállásban egyébként taxizással foglalkoztak – összesen négy esetben, alkalmakként hét-nyolc személynek nyújtottak segítséget az ország illegális módon történő elhagyásához. Az embercsempészés bűntett elkövetésével gyanúsított személyek a bűncselekmény elkövetését beismerték. A Körmendi Rendőrkapitányság mindhárom személlyel szemben, a törvényi feltételek meglétének birtokában, az illetékes ügyészségen indítványozza a gyanúsítottak bíróság elé állításának kezdeményezését.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!