Janukovics számláit is befagyasztotta az EU

Viktor Janukovics, az Oroszországba menekült, megbuktatott elnök is azon 18 ukrán ember között van, akinek az Európai Unióban elérhető vagyonát befagyasztották - derül ki az EU hivatalos közlönyének csütörtöki számában közzétett névsorból. A listán szerepel még Janukovics Olekszandr és Viktor nevű fia, valamint a rezsim számos egykori minisztere, vezető tisztségviselője - köztük Mikola Azarov korábbi miniszterelnök, Viktor Psonka, a volt legfőbb ügyész, valamint Olekszandr Jakimenko, az Ukrán Biztonsági Szolgálat volt vezetője. A volt miniszterek közt Vitali Zaharcsenko volt belügyminiszter a legprominensebb, rögtön Janukovics exelnök után következik a névsorban. Az EU-ban elérhető bankszámlák és egyéb javak zárlatáról szóló intézkedés egyelőre 12 hónapra szól.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek