Termelői piac indul Szombathelyen, az MMIK-nál

A Pannon Helyi Termék Klaszter a Nemzeti Agrár Kamara vasi szervezetével közösen szervezi a piaci programot március végétől, heti rendszerességgel. A szervezők olyan helyi termelők előzetes jelentkezését várják, akik rendelkeznek őstermelői igazolvánnyal, piaci árusításra feljogosító engedéllyel. A termelői piacot a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ előtti téren nyitják majd, tervezetten március 27-én, csütörtökön délután. A helyi termékeket, tartós élelmiszereket, lekvárt, olajat, mézet, sajtot, húsárut, zöldséget és kézműves tárgyakat árusító termelőknek a szervezők pavilont biztosítanak. Az árusoknak jelképes helypénzt, 500 forintot kell fizetniük egy-egy alkalommal. A programmal a szervezők a vasi termelők piacra jutását szeretnék segíteni illetve a vásárlóknak biztosítani a garantált és jó minőségű élelmiszereket. A termelői piac nem csak a vásárlásról szól, hanem a remények szerint Szombathely egyik fontos turisztikai látványossága is lesz a jövőben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek