Életveszélyes sérüléssel vittek a mentők kórházba egy zalaegerszegi férfit, akit élettársa késsel mellkason szúrt - tudatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap. A közlés szerint a 38 éves nő szombat délután összeszólalkozott az élettársával, aki többször megütötte. A nő ekkor kapta fel az asztalról a konyhakést, amivel mellkason szúrta a férfit. A mentőket a nő édesanyja értesítette. A férfit - az elsődleges orvosi vélemény szerint - életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. A rendőrök a helyszínen elfogták az asszonyt, aki az ellene folyó eljárásban szabadlábon védekezhet. A történtek kapcsán életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!