Négy Vas megyei általános iskola háromszáz ötödik osztályosa vesz részt abban a programban, amelynek célja, hogy a gyerekek és családtagjaik jobban megismerkedjék a fürdőket és az ottani viselkedés alapjait. A projektet a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve felügyeli – írja a gotthardtv.hu. A tantermi foglalkozások mellett fürdőlátogatás is szerepel a két éven át tartó programban. A szakemberek szerint fontos lenne, hogy a vendégek már fiatal korban megtanulják és megszokják az alapvető higiéniai előírásokat. A vizsgálatok ugyanis azt mutatják, hogy a bejövő vizsgált vízminták általában megfelelőek, a kijövők viszont nem. Valószínűsíthető, hogy a szennyeződéseket a fürdőzők hozzák magukkal a medencékbe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!