Tolvajokat fogtak Tanakajdon és Szombathelyen

Egy tanakajdi családi házba jutott be egy három nőből álló társaság két tagja 2014. március 11-én. Míg a csóri és a sárbogárdi nő behatolt az ingatlanba, addig a siófoki társuk az épület előtt figyelt. Lopási kár végül nem keletkezett, mert a tulajdonos tetten érte az elkövetőket. A gyanúsítottakat a járőrök előállították és kihallgatták. K. Mónika 36 éves, G. Hajnalka 43 éves és K. Anna 53 éves személlyel szemben lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

A tulajdonos érte tetten azt a helyi lakost, aki Szombathely külterületén található két hétvégi házba hatolt be 2014. március 11-én. Az 57 éves férfi az ajtó befeszítését követően jutott be az ingatlanokba és onnan különböző fémtárgyakat tulajdonított el. B. Tamást a járőrök előállították és kihallgatták. Vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek