Matricagyűjtő játék a szombathelyi múzeumokban

Március végén ér véget az az országos matricagyűjtő játék, amelyhez az elmúlt hetek során 300 hazai múzeum és kiállítóhely csatlakozott. A program lényege, hogy az érdeklődők végigjárják a múzeumokat, ahol egy gyűjtőfüzetben matricát kapnak, majd ha a látogató füzete megtelik, akkor sorsoláson vesz részt. Az érdeklődők könyvesboltokban és múzeumokban juthatnak hozzá a gyűjtőfüzetekhez. A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum három intézményén belül lehet kapni matricákat – mondta el a Nyugatnak Csapláros Andrea múzeumigazgató.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek