Ünnepi megemlékezés Szombathelyen

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulója előtt tisztelegve holnap reggel háromnegyed 9-kor Gróf Batthyány Lajos szobrának koszorúzásával kezdődnek az ünnepi megemlékezések, Szombathelyen, a 48-as téren. Fél 10-től az Ady térről indul a lovas huszárok felvonulása, majd 10 órakor a Március 15-e téren felvonják az országzászlót. Ünnepi műsort adnak a Kanizsai Dorottya Gimnázium diákjai. Fél 11-kor a résztvevők átvonulnak a Petőfi-szoborhoz, ahol Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész mond ünnepi beszédet. Beiktatják Szombathely diákpolgármesterét és megkoszorúzzák Petőfi Sándor szobrát. Közreműködik többek között a Boglya Népzenei Együttes, a Kanizsai Dorottya Gimnázium diákjai, a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület, Szombathely Város Fúvószenekara és az Ungaresca táncegyüttes.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek