Vast és Zalát elkerüli a vihar

Több járásban és Budapesten is másodfokúra emelte a korábban a várható viharos szél miatt kiadott riasztását a meteorológiai szolgálat. Ezeken a területeken a következő órákban akár 90 kilométer/órát meghaladó széllökések is lehetnek. Emellett az ország jelentős területén továbbra is elsőfokú riasztás van érvényben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott vasárnap éjfélig szóló veszélyjelzése szerint Vas, Zala és Baranya megye kivételével az egész országban viharossá fokozódhat a szél. Ezek között Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyében, valamint Budapesten is készülni kell arra, hogy a nap folyamán a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek