Vádat emelt az ügyészség Vadai Ágnes ellen, miután Hende Csaba feljelentette hűtlen kezelés gyanúja miatt - számolt be a Hír Tv. A Központi Nyomozó Főügyészség ugyanakkor cáfolta a Hír Tv információit, amely szerint vádat emeltek volna Vadai Ágnes DK-s politikus ellen. A hvg.hu-nak nyilatkozó ügyészségi szóvivő szerint azért sem emelhettek vádat a volt államtitkár ellen, mert nem kérték mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlésben. Nagy Andrea szerint a nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik.
Vadai Ágnes korábban honvédelmi államtitkárként milliókért bízott meg honlapszerkesztéssel és PR-feladatokkal két külsős vállalkozást, miközben ez – a HM belső szabályzata szerint – a tárca kommunikációs főosztályának feladata lett volna. A gyanú szerint a kifizetésekről megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek, amelyeket Vadai Ágnes írt alá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!