Bajor Imrének agydaganata van

Eddig csak azt lehetett tudni, hogy súlyos beteg, most viszont a felesége elárulta a Blikknek, hogy Bajor Imrének agydaganata van. Bajor Imre felesége nem szeretne további találgatásokról olvasni és hallani sehol, ezért nyilatkozott férje egészségi állapotával kapcsolatban. Az asszony szerint mindennek a stressz az okozója, amely az utóbbi időben jellemezte az életüket. Bajor Imre nem tud lábra állni, mert az agyában lévő daganat nyomja a mozgásért felelős területeket. Egyelőre nem tudni, milyen daganatról van szó, hogy "csak egy ciszta, vagy netán komolyabb a baj".


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek